A brit kormány hirdetési kampányt indít, amelynek célja elriasztani a La Manche-csatornán át az Egyesült Királyságba érkező illegális bevándorlókat azzal az üzenettel, hogy az embereket "őrizetbe vétel és kitoloncolás fenyegeti", ha megteszik ezt az utat.
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága minden bizonnyal Európa politikailag egyik, ha nem a legaktívabb területe. 2015 óta összesen 5 miniszterelnököt „fogyasztott” az ország, 2014-ben Skócia függetlenségéről szavaztak a skótok, 2016-ban az európai uniós tagságról voksoltak a britek. Míg az utolsó általános választáson úgy tűnhetett, a Munkáspárt számára esélytelen, hogy egy ciklus alatt kormányváltó pozícióba kerüljön, most a párt vezetője, Keir Starmer prime-minister-in-waiting, vagyis egyértelműen miniszterelnöki feladatra készülő politikusként jelenik meg, köszönhetően a Konzervatív Párt bezuhanásának. Nem szunnyad a skót függetlenségi törekvés, és a Brexit óta egyre relevánsabb az ír egység kérdése. Az Egyesült Királyság térképét átrajzoló mozgalmak sorában eközben egyre aktívabb egy harmadik mozgalom, a walesi függetlenséget követelők tábora is.
Tavaly 606 ezer főt tett ki a nettó migráció az Egyesült Királyságban, ami új rekordot jelent – írja a brit statisztikai hivatal friss számaira hivatkozva a Reuters.
A brit versenyjogi hatóság szerint 5 nagybank is megsértette a brit versenyjogot azzal, hogy egy-egy online chatelés során érzékeny információkat cseréltek egymással a brit államkötvényekről – számol be a Hírről a Reuters.
A brit Lidl nemrég pert nyert a Tescóval szemben ugyanis utóbbi klubkártyás logója kísértetiesen hasonlított a Lidl logójára. Most a londoni legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a Lidl igényt tarthat annak a nyereségnek egy részére, amelyet a Tesco éppen a logó másolása miatt tehetett zsebre - írja a Reuters.
A Sinn Féin nacionalista párt minden idők legjobb helyi választási eredményét érte el szombaton Észak-Írországban, azon a versenyen, amelyet széles körben a régió Brexit utáni politikai patthelyzetéről szavaztak – Írja a Financial Times.
A Sunday Times adta ki a leggazdagabb britek idei listáját, ahol az első helyen végző család 35 milliárd font vagyonnal bír – számol be a hírről a The Guardian.
Norvégia három tüzérségi radarrendszert és nyolc M270 MLRS rakéta-sorozatvetőt adományoz Ukrajnának. A fegyveradomány az Egyesült Királysággal szoros együttműködésben történik majd – jelentette be a norvég kormányzat a honlapján.
Kedd reggel óta folyamatosan folynak a találgatások arról, hogy vajon képes lehetett-e Oroszország megsemmisíteni az Ukrajnában állomásozó amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszert. Washington szerint a fegyver kisebb károkat szenvedett, Ukrajna már a találat tényét is tagadja, míg Moszkva előállt azzal a hihetetlen állítással, hogy egyetlen Kinzsal rakétával öt Patriot rakétaindítót és egy parancsnoki állomást is megsemmisítettek. Mindeközben úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság és Hollandia után Belgium is csatlakozik a köznyelvben "vadászgépkoalíciónak" nevezett csoportosuláshoz és támogatja az ukrán légierőt abban, hogy F-16-os vadászrepülőkhöz jussanak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Az ár-bér spirál jelei látszanak az Egyesült Királyságban, azaz a megemelkedő árak megemelkedő béremelésekhez, másodkörös hatásokhoz vezettek, amelyek így az inflációt is táplálják, így az nem tud olyan gyorsan süllyedni – gyakorlatilag ezt mondta a Bank of England elnöke.
Nicolae Ciuca román miniszterelnök megerősítette kedden, hogy június másodikán Romániába látogat III. Károly, az Egyesült Királyság tíz napja megkoronázott uralkodója.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is jelen lesz a G7-ek hétvégi, Japánban megrendezésre kerülő éves találkozóján, ahol várhatóan az ő témái uralják majd a megbeszéléseket. Az ukrán védelmi minisztérium tanácsadója elárulta, hány nyugati vadászgépre lenne szükség a sikeres védekezéshez – számolt be róla a Politico.
Folyamatosan nő a startupok száma Franciaországban, miközben a fintechek legnagyobb központja, London egyre inkább háttérbe szorul – írja a Bloomberg. Párizs a szektor európai éllovasa akar lenni, de nemcsak Angliával, hanem más országokkal is versenyeznie kell ehhez.
Nagy-Britannia nem készül harci repülőgépek átadására Ukrajnának - erősítette meg a brit kormányfő szóvivője, miután Rishi Sunak fogadta hétfőn a rövid látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy a brit miniszterelnökkel a vidéki rezidenciáján, Chequersben folytatott megbeszélései során "a repülőgépek koalíciójáról" tárgyalt. A brit kormány egy korábbi közleményében kijelentette, hogy a nyáron megkezdődik az ukrán pilóták alapkiképzése - számolt be róla a Guardian.
Rishi Sunak a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, akit a híres második világháborús kormányfőhöz, Winston Churchillhez hasonlított.
A brit Munkáspárt fontolóra vette, hogy kormányra kerülése esetén kiterjeszti az általános szavazati jogot a Nagy-Britanniában letelepedett EU-állampolgárokra - közölte vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő egyik vezető politikusa.
Nagy-Britannia olyan fegyverrendszerek szállítására készül most, amelyeket a Biden-kormányzat már régóta megtagad Kijevtől – szúrta ki a Washington Post.
Vasárnap éjjel véget ért a brit uralkodó koronázását ünneplő rendezvénysorozat. III. Károlynak több híresség is üzent, emellett világsztárok adtak koncertet a windsori kastély parkjában. A trónörökös, Vilmos beszéddel köszöntötte apját, az uralkodót, és kijelentette: II. Erzsébet büszke lenne III. Károlyra. Hétfőre munkaszüneti napot hirdettek az Egyesült Királyságban, amelyről egy felmérés nemrég kimutatta, népszerűbb, mint maga a koronázás.